Megvan a Loki idei első igazolása

Luka Milunovic Debrecenben folytatja pályafutását – közölte a dvsc.hu.

Tíz napja készül a DVSC labdarúgócsapatával a 27 esztendős Luka Milunovic, aki a klub idei első igazolása lett. A 180 centiméter magas támadó középpályás 23 alkalommal szerepelt az U21-es szerb válogatottban, melyben 6 gólt szerzett.

Pályafutása során futballozott többek között a Crvena Zvezdában, melyben 61 találkozón 14-szer volt eredményes, valamint Görögországban a Plataniasz és az Arisz Szaloniki csapatában, melyekben összesen 88 meccsen 18 gólt lőtt. 

Fél évig a Vozdovac játékosa volt, amelyben 11 mérkőzésen lépett pályára. Legutóbbi klubja a malajziai Melaka United volt, ahol 10 találkozón 7-szer volt eredményes. A Crvena Zveda színeiben pályára lépett az Európa Ligában, melyben 8 mérkőzésen 2 gólt szerzett.

Jurij Habovdát is szerződtette a Loki.

A labdarúgó két és fél éve futballozik Magyarországon.Az első évben a Balmazújváros alapembere volt, ugyanis 29 mérkőzésen lépett pályára. A második évében a Haladásban futballozott, melynek színeiben szintén alapembernek számított 30 lejátszott meccsel a háta mögött. Az őszi szezont a másodosztályban töltötte Szombathelyen, ahonnan decemberben távozott.

A magyar felmenőkkel rendelkező játékos szerepelt az ukrán premier ligában, valamint a fehérorosz bajnokságban, ahol a Dinamo Minszk színeiben hat Európa Liga-mérkőzésen is pályára lépett.

Exit mobile version