Megvannak az idei freshART győztesei

A Debreceni Művelődési Központ, együttműködve a Városok–Falvak Szövetségével, valamint a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központtal, 2015-ben újra meghirdette a freshART c. képző-, ipar – és fotóművészeti pályázatot fiatal alkotók számára.

A pályázat eredményét bemutató tárlat megnyitóját a Magyar Kultúra Napján, 2016. január 22-én, pénteken, tartották a DMK Belvárosi Galériájában (Kossuth u. 1.). A megnyitón köszöntőt mondott KOMOLAY SZABOLCS alpolgármester, HALÁSZ JÁNOS országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének elnöke. A kiállítást megnyitotta:TARNÓCZI JÓZSEF festőművész, közreműködött: a SZEPTEMBER TRIÓ (Jéger Attila, Kovács Tibor, Dankó Imre).
33 alkotó, 72 alkotása tekinthető meg 2016. február 4-ig, hétköznapokon 10-18 óráig a Belvárosi Galériában.

freshART pályázati kiállítást 8. alkalommal hirdette meg 2015-ben a Debreceni Művelődési Központ pályakezdő fiatal művészek számára, mivel az eddigi eredmények alapján úgy gondolták, hogy feltétlenül szükséges a projekt fejlesztő fenntartása. A kezdő képző-, ipar- és fotóművészek számára nem vagy alig kínálkoznak hasonló lehetőségek a bemutatkozásra, a szakmai továbbfejlődést segítő megmérettetésre. Ebben lehet most és a későbbiekben is nagy jelentősége a freshART projektnek, hogy megújuló erőforrásként szolgálja a következő alkotói nemzedékek színre lépését, a tehetség megmutatkozását, mindig valamilyen új elemmel frissítve, gazdagítva a pályázati palettát.

Így van ez most is, amikor korábbi partner, a Városok-Falvak Szövetsége Kulturális Régió mellett bekapcsolódott a rendezésbe a Bódva-völgyi és Érchegységi  Kulturális Központ – Kassa Megye Kulturális Intézménye, a felvidéki magyar kulturális élet egyik központja is. Újdonság az is, hogy a Balassi Intézet stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központja első ízben rendez tárlatot a Debrecenben kiállító fiatal alkotók műveiből 2016 februárjában. Stuttgart után Kassán, a Bástya Galériában is bemutatkozik a kulturális régiók összefogásával létrejött kiállítás törzsanyaga.
Díjazás:
 
 

A kiállítás fődíja (egy alkotó egyéni kiállítása a Belvárosi Galériában) Szűcs Gábor (Somorja, Felvidék-Szlovákia)
Városok-Falvak Szövetségének díja Székely Aladár Fotóklub (Gyula)
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja Stefán Renáta (Hajdúnánás)
A Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ díja (egy alkotó egyéni kiállítása a Szepsi Galériában) Garay-Nagy Norbert (Vác)
A Fecsó Pál Polgári Társulás és a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ díja (2 fő művésztelepi részvétele) Bagdány Franciska (Debrecen)
Mallár Gabriella (Debrecen-Budapest)
A Debreceni Művelődési Központ különdíja B. Nagy Gabriella (Debrecen)
Pelei Katalin (Debrecen)

 
 Zsűritagok:
Sulyok Géza festőművész, Tamus István grafikusművész, Tarnóczi József festőművész

Exit mobile version