Közös italozás vezetett a vitához.
Megverték, megkötözték, kirabolták ismerősüket azok a létavértesi férfiak, akik ellen most emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség– írja a vádhatóság közleménye. Mint írják,
a sértett és a két vádlott ismerték egymást, többször italoztak együtt is. 2021. október 6-án, este, a vádlottak felkeresték a sértettet a létavértesi házában. Ekkor már mindannyian ittas állapotban voltak, azonban a házban tovább ittak. A sértett 22 óra körüli időben le akart feküdni, ezért megkérte az elkövetőket, hogy távozzanak. A két férfi azonban nem hagyta el a házat, hanem az ágyon ülő sértettet felszólították, hogy adja át a pénzét. A sértett ennek nem tett eleget, ezért a vádlottak ököllel ütötték a fejét és az arcát, aminek következtében az áldozat a földre esett, eközben a hátát beverte a vaskályha sarkába.
A férfiak még ekkor sem hagytak fel áldozatuk bántalmazásával: a földön fekvő sértett mellkasát rugdosták, majd az ágyra ültették, ahol az idősebb vádlott hátulról lefogta. Ezalatt a fiatalabb vádlott átkutatta a sértett táskáját. Pénzt nem, csak egy tekercs celluxot talált, azzal kötözték meg kezeit és lábait, majd a száját is beragasztották, hogy ne tudjon segítséget kérni. A férfiak magukhoz vették a lakásban talált mobiltelefont, valamint a sértett nadrágzsebében lévő pénztárcát a benne lévő 15.000 forinttal együtt, majd elhagyták a házat.
A sértettnek a bántalmazás következtében többszörös bordatörése, ennek következtében légmelle keletkezett, életveszélyes állapotba került, életét a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A két férfi 20.400 forintos kárt okozott a sértettnek, ami azóta sem térült meg. A jelenleg letartóztatásban lévő vádlottak ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség indítványozta, hogy fegyház és pénzbüntetésre ítéljék őket.
