Mesés adományokat kapott a Gyermekklinika

Mesés festmények adományoztak a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív osztályának, ahol az évente megforduló mintegy háromszáz gyermeknek okoznak majd örömet.
Az iskolások a képeket a nyári gyakorlatuk során készítették. A műalkotások ünnepélyes átadásán Dr. Szikszay Edit klinikai szakorvos hangsúlyozta, mennyire fontosak ezek a mesés képek az ide érkező, félelmekkel teli gyermekek számára, akik így egy kicsit otthonosabban érezhetik magukat.

Vargáné Szabadka Tünde a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium intézményvezetője elmondta, nagy kihívást jelentett számukra, hogy a képek a klinikai előírásoknak megfeleljenek, hiszen fontos volt, hogy moshatóak legyenek a képek és a méretüket is előre meghatározták.

 Tíz tanuló két hétig dolgozott a festményeken, azért, hogy az üres kórházi falakat otthonosabbá tegyék. A felajánlott hat mesés festménnyel az intenzív osztályra érkező gyermekeknek szerettek volna egy kis örömet okozni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Exit mobile version