Mesével, kiállítással és regöléssel vár minket a Vojtina

Tűzből keletkező címmel különleges programmal várja a családokat a Vojtina Bábszínház január 5-én, vasárnap 11 órától.

A Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék 10 órakor kezdődő előadása után a Debreceni Regösöket várják vendégül, hogy felverjék a földet téli álmából.

A regölés után a Gyöngy Enikő kiállításához kapcsoló ünnepi programok utolsó kézműves foglalkozásához érnek el, a tűzzománcozáshoz, ám a technika bonyolultsága, veszélye okán most a 16 éven felülieket várják a még meglévő kevés helyre. A zománc-és ötvösművész, népi iparművész megmutatja rekeszzománc terveit, az alkotás folyamatának állomásait, majd a résztvevők ez alkalommal is készíthetnek egy alkotást.

Gyöngy Enikő így mesélt egyik kedvenc foglalatosságáról: „A zománcozás számomra az igazi elmélyülést jelenti, az elemek találkozását tapasztalhatom meg: a fém, a zománc alapanyag, a víz és a tűz egymásra hatásából, kölcsönhatásából új, élő minőség jön létre, gondoljunk csak a magyar Szent Koronára.”

A Debreceni Regösök harminc esztendeje őrzik egyik legősibb népszokásunkat.

De ki is a regös és mit is tesz? Mint Gyöngy Pétertől megtudtuk, Szent István (vagy a Szent Isten) szolgája, aki regölés közben közvetít a fönti és a lenti, teremtett világ között, mint a magyar népdalok révésze, azaz révülő táltosa. Csörgős botjával felveri a földet téli álmából, a Teremtő közegéből, a mennyből lehozva megindítja a majdani tavaszi újjászületéshez szükséges termékenyítő energia folyamatos és fokozatos áramlását. A „regös-varázslat” nyomán hatalmas erő szabadul fel, melynek működése végig követhető az esztendő fényes felén át, egészen a nyári napfordulóig, azaz a Szent Iváni szertartásig. Ezért regölnek még ma is, öreg regösként, nagypapaként, hogy a világ ki ne hunyjon.

Exit mobile version