A munkavégzésre használt informatikai és kommunikációs eszközök felett jóval hamarabb eljárhat az idő, mint amiket magánszemélyek alkalomszerűen használnak. Ennek oka, hogy sokkal intenzívebb igénybevételnek vannak kitéve.
Éppen ezért a vállalati számítógépeket, laptopokat, okostelefonokat és tableteket más hardverekkel együtt gyakrabban is kell cserélni. Ha ugyanis lelassulnak, romlani kezd a teljesítményük, az hátráltatja a különböző munkafolyamatokat, ez pedig számszerű veszteséget okozhat egy munkáltatónak.
Nem kell, hogy a szemétben végezzék az elhasználódott készülékek
Dőreség volna azonban csupán azért kidobni egy ilyen eszközt, mert már nem olyan gyors, mint új korában. Sok esetben ugyanis ezeket a hardvereket még fel lehet újítani, és ismét használatba lehet őket venni.
Egy használt HP laptop kiváló szolgálatot tehet egy egyetemista számára, hogy elkészítse az iskolai beadandó feladatait, vagy olyasvalaki számára, aki távmunkában végez szövegszerkesztést vagy táblázatkezelést. Aki második esélyt biztosít a felújítható gépeknek, az sokat tesz a környezetéért, hiszen az újrahasznosításnak jóval kisebb az ökológiai lábnyoma, mint egy új készülék előállításának.
A lecserélni kívánt eszközöket pénzért lehet továbbadni
Ahelyett, hogy a kukába kerülnének a még használható informatikai eszközök, el is lehet őket adni. Egyesével persze ez igen nagy vesződség volna, és talán nem is érné meg egy cégnek ezzel foglalkozni. A PC Aréna ugyanakkor vállalja, hogy megvásárolja a frissíteni kívánt készülékeket.
Komplex szolgáltatást kínál a PC Aréna
A PC Arénánál megszervezik szükséges esetben a bontást, sőt, helyszíni adatmegsemmisítést is lehet tőlük igényelni. Így minden cégvezető biztos lehet abban, hogy a vállalat érzékeny adatai nem fognak olyanokhoz kerülni, akikhez nem volna szerencsés, például egy vetélytárshoz.
A felszereléseket az ügyfelek kérésére a helyszínen összepakolják, és biztosítják számukra az ideális konténereket. A szállítási feladatokkal tehát az eszközöket átadó vállalatnak nem kell bajlódnia, ezzel kapcsolatban mindent intéz a PC Aréna. Nemcsak Magyarországról, hanem Európa más országaiból is kérni lehet ezt a szolgáltatást.
Miért érdemes élni ezzel a lehetőséggel?
Az egyik legfőbb érv a fent vázolt szolgáltatás igénybevétele mellett az, hogy rendkívül gyors az egész folyamat. Azt követően, hogy egy cég elküldi azon készülékek listáját, amelyektől szeretne megszabadulni, 24 órán belül megérkezik a PC Arénától az árajánlat a szóban forgó eszközök megvásárlására.
Ennek elfogadása esetén az előre egyeztetett időpontban a helyszínre érkeznek a készülékekért és összepakolják őket. Amennyiben igény van rá, azonnal megtörténik az adatmegsemmisítés, majd elszállítanak minden laptopot, számítógépet és egyéb ketyerét, amire már nincs szükség.
