Miért baj, ha a palesztinok tüntetnek?

Photo by Mohammed Ibrahim on Unsplash

Éppen zajlik az izraeli palesztin háború (egyesek szerint különleges katonai művelet). Mielőtt azonban elkezdenénk gyűlölködni és tiltakozni, érdemes tisztázni, hogy mi micsoda, és miként viszonyulnak hozzá a környező országok.

Angliában lehet tüntetni és nem volt rendbontás

Jelentős rendőri készültség mellett hatalmas tüntetés volt október 21-én, szombaton Londonban a palesztinok mellett. A Scotland Yard kora esti első becslése szerint a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport szervezte demonstráción százezren vettek részt. Szombat estig nem érkezett jelentés rendbontásokról és őrizetbe vételekről. Londonban és más brit nagyvárosokban egy hete is tartottak demonstrációkat a palesztinok mellett, köztük Liverpoolban, Bristolban, Cambridge-ben, Norwichban, Coventryben, Edinburghban és Swansea-ban is.

Németországban nem lehet tüntetni és heves összecsapások voltak

Berlin Neukölln nevű kerületében október 19-én sorban a második este rontottak rá tüntetők a nagy erőkkel kivonuló rohamrendőrökre. A várható antiszemita megnyilvánulások miatt egyelőre nem is adnak ki engedélyt palesztinpárti demonstrációkra, mégis több százan gyűltek össze, és a spontán megmozdulások ismét heves összecsapásokba torkolltak.

Csehországban lehet tüntetni és nem volt incidens

Mintegy 200-250 személy tüntetett október 15-én, vasárnap délután Prágában, a Vencel téren a palesztinok mellett, míg a helyszíni ellentüntetésen, Izrael melletti mintegy kéttucatnyian vettek részt – jelentette a CTK hírügynökség. A palesztinok melletti tüntetést a Kezdeményezés az igazságos békéért a Közel-Kelten elnevezésű civil csoportosulás szervezte, amely sajtóközleményében azt írta, hogy megmozdulásuk célja fejet hajtani a legutóbbi közel-keleti események minden palesztin és izraeli áldozata előtt: „Követeljük, hogy azonnal szűnjön meg a Gázai övezet bombázása és a cseh állam ne támogassa Izrael ellentámadásait, amely újabb ezrek halálát és az ország pusztulását fogja eredményezni” – áll a közleményben. A rendőrség a két csoportot elszigetelte egymástól, a kora esti órákig incidens nélkül zajlott a rendezvény.

Magyarországon nem lehet

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Berlinben kiemelte, hogy Magyarország szolidáris a „rettenetes terrortámadás” alatt álló Izrael polgáraival, és támogatja Izrael önvédelemhez fűződő jogát. Ennek a jognak az érvényesítésével „biztonsági garanciákat” kell teremteni arra, hogy „soha többé ne fordulhasson elő ilyen barbárság”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon megjelent október 18-i, szerdai, október 13-i, pénteki közlése szerint, egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán október 20-án, pénteken és október 13-án, pénteken Budapest II. kerületében, egy másik személy október 14-én, szombaton Budapest V. kerületében gyűlést kíván tartani. A főkapitányság a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltotta a gyűlés megtartását, mert az a „közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné”. A fenti példák alapján viszont inkább az veszélyezteti a biztonságot, ha betiltják a demonstrációkat. Kicsit olyan ez, mintha azért húzná ki az ember az összes fogát, nehogy megfájduljon valamelyik.

Kik a palesztinok?

Eredetileg a kifejezés a brit palesztinai mandátum teljes lakosságára vonatkozott, beleértve a zsidókat és a szamaritánusokat is. Ma a palesztinok Palesztina arab lakosságára utalnak, ideértve 1948 óta a globális diaszpórát, amely főként Európában élő menekültekből áll.

Mi a Hamász?

Egy palesztin szunnita iszlamista politikai mozgalom. Támaszpontja a Gázai övezetben található, melyet a 2006-os választások óta fennhatósága alatt tart. Célja egy független palesztin állam létrehozása az egész történelmi Palesztina területén. A Hamászt több ország terrorista szervezetnek minősítette.

Kik az izraeliek?

A modern Izrael államban élő személyek. Az izraeli államot 1948-ban alapították meg. A brit mandátum (1920–1948) alatt az egész régiót „Palesztina” néven ismerték.

Forrás: MTI és Wikipédia

Exit mobile version