Egyik olvasónk félelmében keresete fel szerkesztőségünket. Elmondása szerint Nyírábrányban mostanság "éhes migránsok lézengenek az erdőben", s olykor a kapura szerelt retesz sem okoz problémát.
Egyik kedves olvasónk elmondása szerint kutyás rendőrök kutattak kedden a nyírábrányi erdőségekben. Mi több, olvasónk össze is futott a velük, akik pénzt és ételt kértek tőle. A fiatal férfiak vizesek voltak, egyikük láthatóan súlyosan sérült volt, alig tudott járni. Amikor szembetalálkoztak, többen magyar szavakat használtak, mint például: "éhes hat napja, ötven forint kenyér", illetve, hogy Ukrajnán keresztül érkeztek. (Kicsit alaposabban utánanéztünk a történetnek, s kiderült, hogy nem feltétlen a szó "hagyományos" értelmében vett migránsokról van szó, korrektebb a "tiltott határátlépő" kifejezés, vagyis akár ukránok is lehettek.)
Miután informátorunk halálra rémült, szerencsére arra ment egy autó, amibe ő beugrott, így jutott el a település központjába. Mialatt távoztak, az idegenek azt kiabálták utánuk, hogy "No police!" Mindehhez hozzátartozik, hogy olvasónk a zár és retesz mellett egy keresztbe fektetett vascsővel is védi portáját. Állítólag valaki kinyitotta a reteszt,a vashoz viszont már nem volt tehetségük…
Úgy tudjuk, a környéken folymatos a rendőri jelenlét, pánikra semmi ok. Mindenesetre döbbenetes lehetett ezt egy védtelennek átélnie.
Ez az állapot senkinek sem jó. Sem az éhezőknek, sem a halálra rémülteknek.
(Fotónk csupán illusztráció)
