Egy részéből a víziközmű rekonstrukció, másikból vasúti beruházás valósulhat meg.
Milliárdokat kap fejlesztésre Debrecen– derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A kormányhatározatokat a VG.hu szemlézte. Cikkükben kifejtik, hogy
a debreceni víziközmű fejlesztés projektelemeire összesen csaknem 72 milliárd forint jön a cívisvárosba, míg az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetet (ahol a BMW-gyár is épül- a szerk.) érintő vasúti fejlesztésekre 66 milliárd forintot fordíthat a város.
A mostani döntés értelmében a kabinet áldását adta a szennyvízátemelőt, az ivóvízhálózatot, valamint a szennyvíztisztító telepet érintő felújítás előkészítésére és megvalósítására. A projekt összesen 9 elemből áll, melyeknek 2026-ra kell lezárulnia.
A másik nagy volumenű forrás három vasútfejlesztési projektet finanszírozna az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben. Korábban már portálunk is beszámolt róla, hogy
a konténerterminálra (mely a gazdasági övezet fejlesztését hivatott segíteni) több mint 20 milliárd forintot biztosított a kormány korábban. Az elkülönített támogatásból az akkori közlések szerint jutott a 108-as vasútvonal korszerűsítésére is.
Az összeg úgy tűnik mégsem fedezte teljes egészében a projektet, mivel a most megítélt forrásból
108. számú Debrecen–Füzesabony vasútvonal Macs és Balmazújváros állomás közötti fejlesztésére további 48,18 milliárd forintot ítélt oda a kormány.
A fennmaradó forrás a macsi konténerterminál és egy tehervonati indító-fogadó terminál létesítésére megy majd.
