Mindentől messze, a szívhez közel

Fotó: Kiss Lóránt

Derecske bruttó 471 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Emberi Erőforrás Operatív Program (EFOP) keretében kiírt „Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben” című pályázati felhívásra benyújtott pályázatával.

A projekt elérendő célja a humán közszolgáltatások kapacitásának fejlesztése volt, a minőségi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, az ezen a téren tapasztalható területi különbségek és különösen a településméretekből adódó társadalmi hátrányok kompenzálása komplex megközelítéssel, különös tekintettel a tartós szegénységben élő gyermekekre, fiatalokra és családjaikra.

A szakemberek esetében nem a fejlődés volt a cél, hanem a fejlődőképesség biztosítása, s ezt a gondolatot kiterjesztették a humán közszolgáltatásban dolgozókra, a velük kölcsönhatásban lévő, az általuk nyújtott szolgáltatást igénybe vevő gyermekekre/tanulókra/hallgatókra és családtagjaikra, különös tekintettel a hátrányos helyzetű családokra. A beavatkozások hozzájárultak a közszolgáltatásban dolgozó emberi erőforrás minőségének javításához, a kapacitásbővülés miatt javult az egyenlő hozzáférés esélye, a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatásának lehetősége.

A projekt 5 település konzorciumában valósult meg:

  1. Derecske Város Önkormányzata
  2. Létavértes Városi Önkormányzat
  3. Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
  4. Monostorpályi Község Önkormányzata
  5. Kismarja Község Önkormányzata.

A projekt kiemelt célcsoportja a hátrányos helyzetű, aktív korú lakosság, a fiatal korú lakosság, a helyi közszolgáltatásban dolgozók, illetve a potenciális alkalmazottak, továbbá nemzetiségek, etnikumok.

A megvalósuló tevékenységek:

  1. az intézményekben dolgozó szakemberek képzése;
  2. az egymástól való tanulás kultúrájának fejlesztése;
  3. szakmai ismereteik bővítésén túl igényük felkeltése szakmai személyiségük építésére;
  4. a segítő foglalkozást űzőkre leselkedő veszélyek megelőzése;
  5. a veszélyként jelentkező pályaelhagyás meggátlása szociális kompetenciáik fejlesztése révén;
  6. a gyermekek/tanulók személyiség- és kompetenciafejlesztése, alapkészségek elsajátításának elősegítése;
  7. tehetséggondozás, életpálya-építés iskolán kívüli programok gyakorlatban történő megvalósítása;
  8. a továbbtanulási igény fokozása helyi civil szervezetek, gazdasági szereplők, felsőoktatási intézmények bevonásával;
  9. a hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók/hallgatók közneveléshez, felsőoktatáshoz való hozzáférésének támogatása ösztöndíjrendszerrel;
  10. a településeken élő kisgyermekeknek eddig nyújtott komplex óvodai szolgáltatás fejlesztése;
  11. testi-lelki egészségük fejlesztését segítő programok;
  12. a célcsoport minden tagja egészségtudatos magatartásának erősítése;
  13. a települések lakosságmegtartó erejének növelése;
  14. a programban résztvevő célcsoportok számára ingyenes digitális alapkészségek fejlesztése, a digitális írástudás elterjesztése körükben.

A közös programok és élmények a résztvevő gyermekeket és felnőtteket egyaránt gazdagították.

Forrás: Derecske Város Önkormányzata

Exit mobile version