A konzolos focijátékokon felnőtt nemzedék tagjainak (focistáknak, szurkolóknak egyaránt) kissé idegen érzés lehet, hogy a való életben sokkal ritkábban megy oda a labda, ahová szeretnénk, sőt, a fejlődés sem olyan gyors, hogy három éjszaka alatt meg lehet tanulni meccset nyerni. Nem lehet.
Többek között ezért is van gondban a DVSC kiesést jelentő helyen álló, edzőváltáson átesett labdarúgócsapata: elfelejtett nyerni. Az indulatok viszont nem szoktak elfelejtődni, ezúttal sem csillapodik a felzúdulás: a neten lassan népszerűbb és több kommentet vonzó téma a Loki szereplése, mint a koronavírus-járvány összes dolga zusammen. Mindenki tudja mi a baj, írják is, hogy ez is sz.r, az is sz.r, minden sz.r, a sz.r is sz.r. Arra is szinte mindenki licitál, ki rakott hozzá többet a végbélsárhoz, a felelősök keresése már-már olyan, mint egy oknyomozó dokumentumfilmben.
Mindez persze nem meglepő, ez a dolgok rendje, amikor baj van. Mégis, azt merem állítani, most nem ez a dolgunk. Jómagam közel fél évszázada (de minimum 40 éve) vagyok DVSC-drukker és 25 éve újságíró, láttam ezt-azt. Amikor gyermek voltam, a Loki állandóan a kiesés ellen harcolt (ha ugyan nem a feljutásért), a bajnoki címról annyi szó esett a szurkolók körében, mint a Bahama-szigeteki nyaralásról. Abszolút semennyi. Aztán teltek-múltak az évek, jött több aranyév (nem sorolom most a bajnoki címeket, kupagyőzelmeket, a BL-szereplést, stb.), ám most a görbe most visszazuhanni látszik az évtizedekkel ezelőttire.
Ez baj, tagadhatatlanul. De most nem fifázunk (nem lehet másik profilt csinálni, egy van csak: a DVSC), most ne fikázzunk. Rémesen közhelyes, de össze kellene fogni: minden szempontból tragikus lenne, ha a Loki az NB II-be zuhanna. A krízis gyűlölettel nem megoldható, némi (kincstári) bizalommal talán. Úgyhogy bár nem leszek népszerű, leírom: hajrá, Kondás Elemér, hajrá, Loki.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások