Most szép lenni katonának…

Novembertől emelkedik a Magyar Honvédség legénységi állományának keresete – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.

    
Simicskó István elmondta: a legalacsonyabb fizetési kategóriába tartozó legénységi állományt is szeretnék még jobban megbecsülni, ezért döntöttek számukra munkaerő-piaci pótlék bevezetéséről, amely beépül majd illetményükbe.
    
Az illetményfejlesztés a legénységi állomány valamennyi tagját érinti, s már novemberben megemelt illetményt kapnak.
    
Mint a miniszter elmondta: az érettségivel rendelkező legénységi állománytagok számára a havi 166 ezer forintos bruttó illetmény bruttó 200 ezer forintra emelkedik. 
    
Az érettségivel nem rendelkező katonák körében az őrvezetők fizetése bruttó 190 ezerre, közkatonáké 180 ezerre, a tizedeseké havi 200, míg a szakaszvezetői fizetések havi bruttó 220 ezer forintra emelkednek – fejtette ki.

(MTI)

Exit mobile version