Mozgalmas hétvége áll a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat mögött

A megyei önkormányzat további öt településnek nyújtotta át a szervezet által készíttetett, a hajdú-bihariak összetartozását jelképező Bocskai-szablyát, Kabán pedig programkavalkád várta a helyieket.

Szombaton Bihardancsháza a Falunapon, Csökmő a Sárkány Napon, Körösszegapáti a Kun László Fesztiválon, Bedő szintén a Falunapon, Nyírmártonfalva pedig a Halas-vadas Gasztrofesztiválon kapta meg a megyei identitás szimbólumát, a Bocskai István fejedelem korabeli magyar szablya hiteles másolatát.

Előbbi négy helyszínen Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke nyújtotta át az ereklyét a települések polgármestereinek és hangsúlyozta, a közösség összetartása korunk egyik legnagyobb feladata.

Nyírmártonfalván pedig Tasi Sándor alelnök adta át a szablyát, aki beszédében Bocskai Istvánnak, megyénk alapítójának személyét méltatta.

Szintén ezen a napon rendezték Kabán immár tizenhatodik alkalommal a Káposztás Napot, melyet idén a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is támogatott „A hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű projektje keretében. Az érdeklődőket számos családi programmal, főzőversennyel, kirakodóvásárral és több koncerttel is várták.

Exit mobile version