Munkásszállóvá alakították az egykori iskolaépületet Hajdúböszörményben

Munkásszállást adtak át pénteken Hajdúböszörményben: az egykori iskolaépületből átalakított, 90 férőhelyes intézmény 300 millió forintos költségéhez a kormány 240 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a helyszínen.

Az MTI tudósítása szerint Bodó Sándor jelezte: a Munkásszállások kialakítása központi munkaerőpiaci program keretében eddig 45 munkásszállás, azon belül csaknem hatezer férőhely támogatásáról döntöttek, mintegy 15 milliárd forint ráfordítással. Tizenhat szálláshely már el is készült az ország különböző térségeiben.

A működtetőknek vállalniuk kell, hogy tíz évig megtartják a beruházások munkásszállás funkcióját, és szállásonként legalább négy új munkahelyet hoznak létre – tette hozzá.

Bodó Sándor kitért arra, hogy Magyarországon 4 millió 688 ezer ember dolgozik, a foglalkoztatási ráta 73 százaléknál magasabb, miközben megkezdődött a munkanélküli ráta csökkenése, amely ma 3,8 százalék.

Bodó Sándor szerint 60 kilométer az a távolság, ahonnan még hajlandó ingázni a munkavállaló, az ezt segítő utazási támogatást 3-4 ezren veszik igénybe; aki ennél nagyobb távolságra vállal munkát, három hónapig lakhatási támogatást kaphat.

A munkásszállások kialakítását segítő program az ipari centrumok, városok munkaerőgondjain kíván segíteni a mai kor igényeihez alkalmazkodó, hotelszerű szálláshelyek létrehozásával.

Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, munkásszálló ott épül, ahol a helyi önkormányzatoknak és a gazdasági szereplőknek van jövőképük, és építenek a kormány kiszámítható gazdaságpolitikájára.

Fórizs László (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény alpolgármestere jelezte, az önkormányzat a volt iskola épületének apportálása mellett 60 millió forint önrészt biztosított a beruházáshoz.

A munkásszállón húsz, 2-4-5 személyes szoba mellett betegszobát és közösségi tereket is kialakítottak – tette hozzá.

(MTI/HP)

Exit mobile version