Na ezért hallottál annyi szirénázást hétvégén

Kutya esett péntek délben egy kútba Bocskaikertben. Kisbusz és egy személygépjármű ütközött össze szombaton Berettyóújfalu közelében. Vasárnap délután pedig három hektáros területen a nádas égett Nádudvaron. A Katasztrófavédelem összefoglalója.

Péntek hajnalban Debrecenben, a Burgundia utca elején és a közepén is kukatűzhöz vonult a hivatásos egység. A város tűzoltói egy-egy vízsugárral avatkoztak be.

A debreceni Kurucz utcában egy családiház villanyóra feletti napelemes szerkezetének az invertere égett péntek délelőtt. A debreceni hivatásos tűzoltók kiérkezésére a tűz kialudt. A tűzoltók az épületet átvizsgálták és átszellőztették azt. Az eset során jelentős anyagi kár keletkezett.

Kutya esett péntek délben egy kútba Bocskaikertben, a Forrás utcán. A debreceni hivatásos tűzoltók dugólétrán át mentőkötél segítségével mentették ki a bajbajutott állatot.

Huszonnégy négyzetméteres disznóólban keletkezett tűz délután Hajdúszováton, a Görgey utcában. A hajdúszoboszlói és a debreceni hivatásos tűzoltók oltották el a lángokat. A disznóólban az eset idején nem voltak állatok, így sérülés nem történt.

Vámospércsen, a vasútállomáson egy diesel vonat motortere kapott lángra pénteken. A kiérkező tűzoltók előtt az ott dolgozók porral oltó készülékkel a tüzet eloltották. A nyíradonyi és debreceni hivatásos egységek a vonatot átvizsgálták. 

Nádudvar külterületén nádas égett hatszáz négyzetméteren. A püspökladányi és a hajdúszoboszlói hivatásos egységek kéziszerszámokkal avatkoztak be.

Három hektáros terület lángolt foltokban péntek késő délután Hajdúböszörmény külterületén, a Szárkút dűlőn. A hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámok segítségével oltották el a tüzet, amely a napraforgó tarlónál keletkezett.

Fa felsővezetékre hasadt szombat hajnalban Debrecenben, a Nyugati utcában. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói motoros láncfűrésszel távolították el a fát. Egy másik faágat is el kellett ebben az utcában távolítaniuk a tűzoltóknak, mert az járdára esett és a gyalogos forgalmat veszélyeztette. 

Árokba hajtott és a tetejére borult egy autó Hajdúszoboszlón, a Malom soron. A hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. Az autó vezetője megsérült, őt a mentőszolgálat látta el.

Kisbusz és egy személygépjármű ütközött össze szombaton Berettyóújfalu közelében, a 42-es számú főúton. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik áramtalanítás után feszítővágó berendezés segítségével kimentették a kisbusz egyik utasát, aki a roncsba beszorult. A műszaki mentést a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A két járműben összesen kilencen utaztak, mindannyian megsérültek.

Motoros és egy személygépkocsi ütközött össze szombaton Debrecenben, a Somlyai utcában. A debreceni egység az áramtalanítás után, a kifolyt üzemanyagot itatta fel. A balesetben nem sérült meg senki.

Egy tizenöt méteres fa elektromos vezetékre dőlt szombat délután Derecskén, a Köztársaság utcában. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók feszültségmentesítés után a kidőlt fát eltávolították. Az eset miatt közel kétszáz fogyasztónál nem volt áram két órán át.

Beton talpfákon ruhanemük égtek kétszáz méter hosszan tegnap délelőtt Hosszúpályiban, a Bajcsy-Zsilinszky utcában. A létavértesi önkormányzati tűzoltók kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. 

Tizenöt méteres fa két ága lehasadt és a forgalmat akadályozta a debreceni Kishegyesi úton. A város tűzoltói gépezetes tolólétrán át motoros láncfűrésszel távolították el az ágakat. 

Tíz méteres fa borult az úttestre ezzel félpályás útzárt képezve Hajdúszoboszlón, a Szováti út végén. A hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították a fát. 

Villamosmegállóban a kuka égett vasárnap Debrecenben, a Füredi út és a Bem tér kereszteződésében. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy vízsugárral oltották el a fém kukát.

Három hektáros területen a nádas lángolt vasárnap délután Nádudvaron, a Hajó utca végében. A püspökladányi hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el a tüzet.

Hajdúnánás külterületén, Polgár irányában is tűz volt tegnap. A csatorna parton a száraz avar égett. Az hajdúnánási hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik kéziszerszámokkal oltották el a lángokat.

Ötszáz négyzetméteres területen az avar égett Balmazújvároson, a Bolyai János utcában. A balmazújvárosi önkormányzati tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.

Fotós: Debreceni HTP, Berettyóújfalui HTP, KMSZ, Püspökladányi HTP, Hajdúszoboszlói KÖ, Balmazújvárosi ÖTP
Exit mobile version