Nagyfelületű útjavításba kezdtek a Monostorpályi úton

Nagyfelületű útjavítási munka kezdődött a debreceni Monostorpályi út külső szakaszán. A beruházásról sajtótájékoztató keretében számolt be Papp László, Debrecen polgármestere és Komolay Szabolcs önkormányzati képviselő.

Amint azt Papp László elmondta, a város önkormányzata éves költségvetéseinek fókuszában 2016-17-től kezdődően a nagy beruházások, fejlesztések mellett a közlekedésfejlesztési elemek állnak. Az idei költségvetés elfogadásakor is az az ígéret hangzott el, hogy a város nagy volumenben, jelentős ütemben folytatja az útépítési, útjavítási munkálatokat. Az erre az évre tervezett három ütem kapcsán Debrecen összesen körülbelül 2 milliárd forintot fordít elöregedett aszfaltburkolattal rendelkező útjai fejlesztésére, felújítására, illetve részben új utak építésére.

Most a Cseresznye utcától a Pacikert utcai autóbusz-fordulóig tartó több mint 700 méter hosszú szakasz rekonstrukciójára kerül sor. Ahol erre szükség van, ott a teljes útszerkezetet is újjáépítik – az autóbuszforduló esetében például ez mindenképpen meg fog történni. A várhatóan 2023. augusztus 19-re befejeződő beruházás összköltsége bruttó 132,5 millió forint, amit teljes egészében saját forrásból fedez az önkormányzat.

Papp László az érintett útszakaszon járóktól és a környéken élőktől az esetlegesen komoly forgalmi akadályokkal is járó munkálatok idejére türelmet kért és balesetmentes közlekedést kívánt.

Komolay Szabolcs önkormányzati képviselő elmondta, a Monostorpályi út most felújítandó része kapcsán nagyon sok lakossági észrevétel érkezett hozzá arról, hogy elsősorban az erre elhaladó nagyobb járművek miatt már nehezen elviselhető a zaj- és a rezgési terhelés. Komolay Szabolcs hangsúlyozta: biztos benne, hogy a rekonstrukciót követően ezek a panaszok megszűnnek. Ennek a közösségi közlekedést is lebonyolító gyűjtőútnak a megújítását ezen kívül az is indokolja, hogy az elmúlt években ennek a városrésznek a lakossága folyamatosan gyarapodik, új utcák jönnek létre, s ezzel összefüggésben a járművek száma, a forgalom is növekszik. A fejlesztés tehát minden tekintetben a városrészben lakók komfortérzetének növelését szolgálja.

Exit mobile version