Ha az időjárás is úgy akarja, akkor kedden kora este a Naprendszer összes bolygóját lehet majd látni az égen.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló korábbi összefoglalója szerint egyszerre lesz látható a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Utóbbi két bolygó megfigyeléséhez távcső is kell, a többi szabad szemmel is látszik.
„A bolygók, bár igen nagy égterületet fednek le, könnyedén felismerhetőek kimagasló fényességük mellett arról is, hogy nagyjából egy vonalban látszanak. Ez a vonal az ekliptika síkját jelöli ki, vagyis azt a síkot, amelyen a bolygók a Nap körül keringenek” – olvasható a cikkben.
A legközelebbi hasonló bolygóparádéra 2040-ig kell várni, legalábbis Nagy-Britanniában – írja a BBC.
Az ország keleti felén sok napsütés várható, legkésőbb Szabolcs-Szatmár-Bereg keleti részein is kisüt a nap. Vagyis ezeken a tájakon lehet a legnagyobb esélyünk arra, hogy megfigyeljük a rendkívül ritka együttállást.
(Telex/HP)
