Néhány ital, aztán jött a nő a piszkavassal

A hajdúböszörményi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két helyi lakossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint közös otthonukban bántalmazták egymást.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az 54 éves Z. Miklósnéval és a 48 éves K. Istvánnal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak még 2015. június 22-én 19 óra körüli időben egy hajdúböszörményi családi házukban előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást. A hajdúböszörményi nyomozók a két helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki, akik vallomásukban a bűncselekmény elkövetését elismerték. Elmondták, hogy közös italozást követően verekedtek össze, majd az 54 éves nő egy piszkavassal is fejbe ütötte a 48 éves testvérét.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a gyanúsítottak ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek. 

Exit mobile version