Még márciusban értesítették a rendőröket arról, hogy egy biharkeresztesi pizzériába betörtek. A bejelentő elmondta, hogy némi készpénzt, valamint egy mobiltelefont vitt magával az elkövető. A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy berekböszörményi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.
A nyomozás adatai szerint a 16 éves fiú betörte a pizzéria bejárati ajtajának üvegét, bemászott rajta, majd értékek után kezdett kutatni. A biharkeresztesi nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, az ellopott telefont pedig lefoglalták tőle.
A bűncselekménnyel kapcsolatos iratok már az illetékes ügyészség előtt vannak.
Fotó: police.hu
