Kigyulladt egy fűtőmozdony Budapesten a Keleti pályaudvaron, a Verseny utca felőli oldalon péntek este; a tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, a pályaudvaron helyreáll a közlekedés – közölte a katasztrófavédelem és Mávinform.
Közleményben jelezték, hogy két fűtőmozdony jelentősebb mértékben károsodott, harminc személykocsit kimentettek a tűzből azok a kollégák, akik közül egyet jelenleg még füstmérgezéssel ápolnak.
Hegyi Zsolt külön méltatta a harminc vasúti kocsit megmentő kollégát, és hangsúlyozta azt is: fontos eredmény, hogy nemcsak a tüzet, de a rendkívüli forgalmi helyzetet is gyorsan sikerült ellenőrzése alá vonnia a szakembereknek, így mindössze két óra után indulhatott újra a Keleti forgalma.
A helyszínen szolgálatot teljesítők a tűz észlelésekor dízelmozdonyok segítségével több mint harminc kocsit húztak ki azonnal a műhelyből, ezáltal előzve meg a sokkal komolyabb károkat. A mentési munkálatok közben egy tolatásvezető rosszul lett, őt füstmérgezés gyanújával szállítottak a mentők kórházba – olvasható a közleményben.
Az okokat feltáró vizsgálat ugyanakkor folytatódik, a fejleményekről folyamatosan tájékoztatják majd a nyilvánosságot.
Kiss Ádám István, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a tűz korábban egy a szerelvények energiaellátására szolgáló előfűtő mozdony mellett lévő másik mozdonyra is átterjedt – ismertette, hozzáfűzve, hogy személyi sérülés nem történt.
A Mávinform azt közölte az MTI-vel, hogy az oltás idejére a katasztrófavédelem korlátozta a pályaudvar forgalmát, emiatt néhány járat nem, vagy csak késve tudott elindulni.
A MÁV a tűz okának kivizsgálása érdekében azonnali vizsgálatot indított – közölték, hozzáfűzve, hogy a szándékos gyújtogatást sem lehet kizárni. A Mávinform a vasúttársaság honlapján késő este azt írta: a Keleti pályaudvar forgalmában már nincsenek korlátozások, azonban néhány járatnál még változásokra lehet számítani.
Forrás: MTI
