Nemes cselekedet Debrecen önkormányzatától: fotók

Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Papp László, Debrecen polgármestere közösen vettek részt Salánkon az óvoda új épületének ünnepélyes átadásán.
 

Salánk zömében magyarok által lakott, mintegy 3400 lelket számláló község Kárpátalján, a Nagyszőlősi járásban. 1978-ban épült óvodája már nem tudta kielégíteni a település igényeit, így a debreceni önkormányzat támogatása nagyban hozzájárult az intézmény bővítéséhez, egy korszerű – sok magyar család számára megoldást jelentő –, új óvodai épület megvalósításához.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata több mint egy évvel ezelőtt, egy 2015 májusi közgyűlési határozat a város költségvetéséből, ezen túlmenően debreceni cégek és magánszemélyek, valamint az önkormányzati Fidesz-KDNP-frakció tagjainak felajánlásaival kiegészített, összességében 21 millió forintot adományozott Salánknak a meglévő óvoda bővítéséhez. Idén januárban Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által közösen rendezett városi bál is kapcsolódott a jótékonysági kezdeményezéshez, hiszen bevételét, azaz további 11 millió forintot is az óvoda bővítésére ajánlottak fel a szervezők.

„Salánk számunkra egy szimbólum, amely megtestesíti Debrecen városának és polgárainak szolidaritását, felelősségvállalását az ország határain túl élő magyar honfitársainkért. Felemelő egy olyan összefogás részesének lenni, amelynek köszönhetően jobbá tehetjük a salánki gyermekek, családok, óvodapedagógusok életét és munkáját, és amely kifejezi: mi, debreceniek és salánkiak összetartozunk" – emlékeztetett Papp László, Debrecen polgármestere, akit az ünnepségen Salánk díszpolgára címmel tüntettek ki.

A Salánki Óvoda és a debreceni Lehel Utcai Óvoda képviselői az ünnepség keretében együttműködési megállapodást írtak alá.

Fotók: Miskolczi János

 

Exit mobile version