Népszava: Hatalmas állami leépítés várható

A kép illusztráció! Fotó: pixabay.com

Az elbocsátásokkal 30 milliárd fointot spórolna a kormány.

Fontos tételt szúrt ki a Népszava a jövő évi büdzsé tervezetében. A lap szerint,

30 milliárd forintot akar megspórolni a kormány a „központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből„.

Ez azt jelentheti, hogy főként állami hivatalokban, minisztériumokban várható elbocsátási hullám. A lap érdeklődött a készülő létszámleépítési tervről a Miniszterelnökségnél is, akik nem cáfolták az értesüléseket.

A kormány elkötelezett a bürokráciacsökkentés mellett. 2018-ban egy nagy létszámleépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van.

írták meg válaszukban.

A helyzetet árnyalja, hogy a létszámcsökkentés a gyakorlatban eltérő lehet az ország különböző pontjain. A Népszavának nyilatkozó Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné szerint,

Egyre több jelzést kapnak arról, hogy a komoly leépítést terveznek a kormányhivatalokban, amelyekben több mint 37 ezren dolgoznak. Információik szerint a kormányhivatalokat nem egységesen érintik majd a kirúgások. Tíz százalék fölötti létszámcsökkentési tervekről tudnak Szabolcsban, de a fővárosi szervezethez nem nyúlnának.

A laphoz több üzenet is érkezett az állami szektorból, melyek arról tanúskodnak, hogy a minisztériumok költségvetésének tíz százalékos lefaragása inkább a vidéki hivatalok és intézmények munkatársainak elbocsájtását jelentheti.

Ezt vetíti előre, hogy a nyugdíjba vonulók helyét már most sem tölthetik be. Az ukrán határ mentén dolgozó tisztviselőket felzaklatták a nagy szabolcsi leépítésekről szóló hírek, hisz a menekültek ügyeinek intézése miatt a háború előttinél a mostani létszám mellett is sokkal több a munkájuk.

írja a Népszava.
Exit mobile version