Közös megegyezéssel távozik Debrecenből Nestor El Maestro vezetőedző, valamint Nikon El Maestro asszisztens edző, Bojan Stamatovic erőnléti tréner és Branko Katic kapusedző – számolt be a DVSC.
Nestor El Maestro és stábja tavaly novemberben, nagyon nehéz helyzetben vette át a csapat vezetését, és remek munkát végezve bennmaradó helyre kormányozta a Lokit, emlékezetes győzelmet aratva például a Ferencváros (5-4), illetve az utolsó fordulóban a Fehérvár felett (3-0). Nestorban és kollégáiban igazi, a klubunk, csapatunk iránt elkötelezett professzionális, kiváló szakembereket ismertünk meg, akik rendkívül fontos szerepet töltöttek be a Lokinál az elmúlt hónapokban.
Nestor El Maestrónak és stábjának hálásak vagyunk, és köszönjük a DVSC-ért tett szolgálatait, s sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz!
A DVSC az új vezetőedző személyéről és a felkészülés részleteiről a jövő héten ad pontos tájékoztatást, az azonban biztos, hogy együttesünk június 22-től két héten át ausztriai edzőtáborban készül majd a bajnoki rajtra, ahol 3 nemzetközi felkészülési mérkőzést játszik majd. Hajrá, Loki! – írta hivatalos honlapján a klub.
