Nyári e-bike szezon Hortobágyon és a Tisza-tónál

A nyári szezonban, július 1.-augusztus 31. között minden héten szakvezetett e-kerékpártúrákat indít a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, melyekhez előzetes regisztrációval lehet csatlakozni.

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közreműködésével az Igazgatóság elektromos rásegítésű kerékpárokkal gazdagodott. 15 biciklivel, váltakozva két helyszínen:

indulással hirdet hosszabb és rövidebb túrák. Az elektromos rásegítésnek köszönhetően ezekkel a kerékpárokkal különösebb erőnlét nélkül is könnyen teljesíthetőek a helyenként a nemzeti park rejtett zugait is érintő túrák, melyek az indulási helyszínek tekintetében heti váltásban indulnak a turisztikai szezonban hetente háromszor:

A túravezetők nemcsak a Tisza-tó és Hortobágy természeti értékeit és a világörökségi terület élővilágát mutatják be, de több kulturális vonatkozású ismeretet is megosztanak az érdeklődőkkel. A nagy melegre tekintettel a túrák között vannak korán reggel, és késő délután induló rövidebb távok is. Az igazi kihívásokat keresők számára pedig akár egész napos programnak is tekinthető, hosszabb túrákat szerveznek.

Hortobágy és Tisza-tó
Kép: Hortobágyi Nemzeti Park

Az alábbi túratípusokra lehet jelentkezni:

Rövidebb túrák:

  1. Hortobágy – Halastó délelőtti és délutáni túra
  2. Hortobágy – Halastó esti túra csillagászati megfigyeléssel
  3. Hortobágy – Fekete-rét, Nyárijárás, „Hortobágy keleti pusztája” délelőtti túra
  4. Tiszafüred – Poroszló, Vízi Sétány csónaktúrával és halászlé ebéddel délelőtti túra

Hosszabb túráink:

  1. Nagyiván – Mihályhalom – Nagyiván, „Barangolás a Hortobágy déli pusztáin”
  2. Tiszafüred – Abádszalók – Kisköre – Poroszló – Tiszafüred, „Tisza-tó kör”

Hasznos információk és az e-bike túranapok időpontjai Hortobágy és Tisza-tó térségében elérhetőek ezen a honlapon.

Az adott túranapok részletes programját a hnp.hu/turizmus oldalon az eseménynaptárban tekinthetik meg.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park

Exit mobile version