Nyílt Nap lesz a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán

Kép: hirek.unideb.hu

A biológiát és a kémiát szerető, az ezekkel kapcsolatos kutatások iránt érdeklődő és a beteg embereken segíteni akaró érdeklődőket várnak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának (DE GYTK) Nyílt Napjára.

A DE GYTK Nyílt Napja december 19-én, pénteken 9 órakor kezdődik Debrecenben, a Rex Ferenc utcai 1. szám alatt, a DE GYTK új épületében. A program a nagyelőadókban általános tájékoztatóval indul. Ezt követően már végzett, különböző szakterületeken dolgozó gyógyszerészek beszélnek szakterületükről, karrierjükről, mindennapi feladataikról. Az érdeklődők megismerhetik a gyógyszerészképzésre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat és a felvételi részleteiről is beszámolnak a szakemberek. Bemutatkoznak a képzésben résztvevő intézetek, tanszékek, kiderül, hogy milyen kutatásokat folytatnak a karon, valamint betekintést lehet nyerni a hallgatói életbe. A Nyílt Nap második felében bemutatják a DE GYTK tavaly átadott és rangos építészeti díjat nyert épületét.

Lekli István, a DE GYTK oktatási dékánhelyettese elmondta, hogy gyógyszerészként számos területen el lehet elhelyezkedni, hallgatóik a végzés után főként gyógyszertárakban dolgoznak, de lehetőség nyílik kórházi-klinikai gyógyszerészként is gyakorolni a hivatást. A gyógyszeriparban dolgozó gyógyszerészek részt vesznek a kutatásokban, fejlesztésekben, a gyógyszergyártásban, a minőségbiztosításban és a klinikai vizsgálatok szervezésében is.

Oktatói gárdánk fiatal és közvetlen. Karunkon kimagasló a tudományos diákköri munkát végző hallgatók száma, így az egyetemi évek alatt a tudományos kísérletek világával is könnyen meg lehet ismerkedni

fogalmazott Lekli István, a kar oktatási dékánhelyettese.

A DE GYTK Nyílt Napjára regisztrálni nem szükséges.

Bővebb információ ide kattintva érhető el.

Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – OCs

Exit mobile version