Nyolcvanhét esztendős lett Bakó Endre irodalmár, tanár, újságíró

Ma ünnepli 87. születésnapját Bakó Endre, a debreceni irodalomtörténészek doyen-je – számolt be róla a Debreceni Irodalmi Nagyrendezvények nevű Facebook-oldal.

Mint írják, Bakó Endre a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd 1961-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar-történelem szakon szerzett tanári diplomát. 1961 és 1963 között középiskolai tanár volt a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban, majd néhány hónapig népművelő Debrecenben.1964-ben újságírói pályára lépett, a Hajdú-bihari Napló munkatársa, kulturális rovatának vezetője, majd rövid kitérő után, 1990-től 1999-es nyugalomba vonulásáig főszerkesztője volt. Közben 1978-1990 között az Alföld folyóirat rovatvezetője, 1988-tól 1990-ig a Csokonai Könyvkiadó alapító igazgatója volt.

1960 óta publikál irodalmi és művelődéstörténeti könyveket, tanulmányokat, kritikákat. Mintegy 20 könyve jelent meg, köztük monográfiák (Gulyás Pál, Kiss Tamás, Nadányi Zoltán, Németh László és Debrecen). Fő érdeklődési területe Debrecen és Nagyvárad, illetve Bihar irodalmi múltja. A Hortobágy a magyar irodalomban címmel antológiát szerkesztett, részletes tanulmány kíséretében.

(Debreceni Irodalmi Nagyrendezvények/FB)
Fotó: Debreceni Irodalmi Nagyrendezvények/Vass Attila Tamás

Exit mobile version