Nyoma sincs a magyar medvének

Szerda délutántól, amikor belépett Csongrád megyébe csütörtök reggelig mintegy 35 kilométert tett meg dél felé az a barna medve, akit május 23-án, a szlovák határhoz közeli Somoskőújfalunál láttak meg először, most pedig már Tömörkény külterületén jár – tehát közel 300 km-t tett meg.
 

A 2-3 éves, ivarérettség határán lévő fiatal hímet továbbra is követik a nemzeti parki szakemberek és a Csongrád megyei rendőrök, mondta el az Indexnek a Kiskunsági Nemzeti Park kommunikációs vezetője. Kiss Mónika szerint

A MEDVE A PUSZTASZERI TÁJVÉDELMI KÖRZET TERÜLETE FELÉ TART. 

Tisztes távolságból figyelik, hogy merre megy a fokozottan védett állat. Beavatkozásra, tehát altatólövedékkel való elkábítására csak akkor lehet szükség, ha önmagára vagy másra veszélyt jelentene.

15:15-kor a Kiskunsági Nemzeti Park közleménye szerint a felhőszakadás elmosta a medve nyomait.

(Index)

UPDATE: Ismét rátaláltak a medvenyomokra – tudta meg a hvg.hu a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársától. Kiderült, hogy a nagy zuhéban a medvének nem volt kedve nagy útra indulni. Azaz Maci Laci – követői így keresztelték el – reggel óta Csongrád megye északi részén „pihen”. Pár napos kóborlása alatt volt olyan nap is, amikor rövid idő alatt harminc kilométert is „futott” a medve, most úgy tűnik, hogy megtorpant a csongrádi Tömörkény környékén.

Exit mobile version