Ők az idei Széchenyi-, és Kossuth-díjasok

Fotó: AFP/France24

Karikó Katalin, Merkely Béla, Nagy Feró és Szarvas József is a díjazottak között van.

Hagyományszerűen minden év március 15-én adja át Magyarország Köztársasági elnöke a Széchenyi-, és Kossuth-díjakat. Idén a Magyar Közlöny hétfő számában számoltak be arról, hogy kiket díjazott Áder János.

Széchenyi-díjasok

DR. KARIKÓ KATALIN kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a gyógyszerkutatás és -gyártás területén elért, világszerte kiemelt jelentőségű eredményei, valamint a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszer kidolgozásával hozzájáruló, korszakalkotó munkája elismeréseként díjazták.

DR. MERKELY BÉLA kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének, valamint Sportorvostan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során elért, nemzetközileg is nagyra értékelt kardiológiai kutatási eredményei, elhivatott oktatói munkája, valamint kiemelkedően eredményes intézményvezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként díjazták.

Fotó: Semmelweis Egyetem



DR. SZÖLLŐSI JÁNOS vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézete Biofizikai Tanszékének egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a sejtmembránon keresztül lejátszódó jelátviteli folyamatok modern biofizikai módszerekkel történő vizsgálata terén elért kutatási eredményei, valamint a biofizikai, illetve sejtbiológiai oktatásban végzett magas szintű munkája, továbbá kiemelkedő tudományszervezői tevékenysége elismeréseként díjazták.

Kossuth-díjasok

NAGY FERÓ énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása során a magyar rockzenei élet emblematikus alakjaként egyedi stílusával generációk ízlését formáló és a rendszerváltoztatás korának fontos témáit a zene nyelvén megszólaltató, sokoldalú előadó-művészete elismeréseként díjazták.

Fotó: beatrice.hu
Exit mobile version