Ontja a gólokat a Loki

Második mérkőzését is megnyerte a Debrecen, amely a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának szombati találkozóján hazai pályán 3-2-re győzött az újonc Zalaegerszeg ellen.

    
    OTP Bank Liga, 3. forduló: Debreceni VSC-ZTE FC 3-2 (2-1)
—————— Debrecen, 4150 néző, v: Kassai     gólszerző: Trujic (2.), Szécsi (25.), Garba (66.), illetve Bedi (17.), Mitrovic (64.)     sárga lap: Garba (27.), Trujic (49.), Csőzs (81.), Zsóri (92.), illetve Devecseri (60.), Kocsis (92.) 
    
    DVSC: 
    — Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér, Haris (Kinyik, 89.) – Varga K., Szécsi, Trujic (Csősz, 52.) – Garba (Zsóri, 83.)
    
    ZTE FC: 
    —– Demjén – Bolla, Lesjak, Devecseri, Tamás – Mitrovic, Kocsis, Bedi – Radó – Grumic (Bobál, 65.), Babati (Hudák, 59.)
    
    Kisebb közjáték előzte meg a mérkőzést: a játékvezető a fülbevalót viselő Barczi Dávidot nem engedte pályára lépni, így az újonc tíz emberrel kezdte a találkozót. A helyére beálló Babati már azután szállt be a mérkőzésbe, amikor a Debrecen megszerezte a vezetést. A Zalaegerszeg bő negyedóra után egyenlített, ám nem sokáig örülhettek a vendégek, a DVSC ugyanis még az első félórában újra előnybe került.     

A második félidőben mindkét csapat sok hibával játszott. A játékrész közepén a ZTE ismét egyenlíteni tudott, ám két perccel később megint a Debrecennél volt az előny.  A 81. percben megint közel került a pontszerzéshez az újonc, Mitrovic büntetőjét azonban Nagy Sándor kivédte. A Zalaegerszeg előtt még az utolsó percekben is adódott egy hatalmas helyzet, ám a debreceni kapus ismét hárított.

A Fehérvár FC, a Mezőkövesd és a Debrecen százszázalékos maradt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, harmadik fordulójában, a Budapest Honvédnak, a Zalaegerszegnek és a Kaposvárnak viszont továbbra sincs pontja.

  A Kaposvár a címvédő Ferencváros otthonában kapott ki egy góllal, a Budapest Honvéd pedig a Kisvárdától kapott ki ideiglenes hazai pályáján, az MTK stadionjában.
    A MOL Fehérvárnak három meccs után már 11 gólja van, mivel ezúttal fölényesen, 5-1-re nyert a Diósgyőr ellen.    

    OTP Bank Liga, 3. forduló: 
Debreceni VSC-Zalaegerszeg 3-2
Ferencváros-Kaposvári Rákóczi FC 1-0
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 1-0
MOL Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 5-1
Újpest FC-Paksi FC 1-1
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 1-3

    A tabella:
 1.  MOL Fehérvár FC              3  3   –   –     11-3   9 pont
 2.  Mezőkövesd Zsóry FC          3  3   –   –      4-1   9
 3.  Debreceni VSC                2  2   –   –      7-3   6
 4.  Kisvárda Master Good         3  2   –   1      5-5   6
 5.  Paksi FC                     3  1   1   1      4-3   4
 6.  Újpest FC                    3  1   1   1      4-5   4
 7.  Ferencváros                  1  1   –   –      1-0   3
 8.  Puskás Akadémia FC           3  1   –   2      3-4   3
 9.  Diósgyőri VTK                3  1   –   2      4-8   3
10.  ZTE FC                       2  –   –   2      2-4   0
11.  Kaposvári Rákóczi FC         3  –   –   3      3-7   0
12.  Budapest Honvéd              3  –   –   3      3-8   0

    A 4. forduló programja:
    ————
    augusztus 24., szombat:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 18.00 
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 18.00 
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00 
Kaposvári Rákóczi FC-ZTE FC 18.00 
Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.00
    augusztus 25., vasárnap:
Puskás Akadémia FC-Ferencváros 18.00

A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája:

    4 gólos:
    —-
Futács (MOL Fehérvár), Hodzic (MOL Fehérvár)

    3 gólos:
    —-
Grozav (Kisvárda)

    2 gólos:
    —-
Ádám M. (Kaposvár), Cseri (Mezőkövesd), Garba (Debrecen), Hahn (Paks), Henty (Puskás Akadémia), N'Gog (Budapest Honvéd), Tajti (Diósgyőr)

Fotó: Czeglédi Zsolt

(MTI)

Exit mobile version