Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap a Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hívei ezrei előtt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében.
Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,34 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett.
A kormányfő úgy fogalmazott: "a nem hivatalos eredmények szerint a népszavazás igennel fejeződött be. Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk" – tette hozzá.
Törökország csaknem fele nem ért egyet az elnöki rendszer bevezetésével, tehát Recep Tayyip Erdogan elnök nem érezhet nagy támogatást a háta mögött – fejtette ki Tarik Demirkan Törökország-szakértő az M1 aktuális csatorna esti műsorában vasárnap, a török népszavazás eredményét értékelve.
A még nem hivatalos eredmények szerint az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek 51,34 százalékos többségbe.
Tarik Demirkan, a Türkinfo portál főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a jelek szerint a török nagyvárosokban csökkent az Erdogan elnököt támogatók aránya, a kurd területeken a nem szavazatok kerültek többségbe, ugyanakkor a külföldön leadott szavazatok segíthették az igen szavazatok győzelmét.
Hangsúlyozta: az elmúlt egy-két hónapban, az állam anyagi erejét is mozgósítva, olyan kampány folyt, amelyben "egészpályás letámadással" próbálták lehengerelni az ellenzéki pártok álláspontját, ennek ellenére csak egy százalék a különbség.
A szakértő szerint ez a kis különbség Erdogan elnök számára figyelmeztetés lesz, Tarik Demirkan úgy véli, az elnök vissza fog venni konfliktusokat gerjesztő politikájából – főleg Európával szemben -, és békülékenyebb politikát fog folytatni.
Erdoğan már bejelentette győzelmét, az ellenzék csalásról beszél. Az elnök elsőként a halálbüntetés visszaállítását tervezi, ami nyílt szembefordulás az EU-val. Alapjaiban változik meg az 1923-ban létrehozott török köztársaság.
(MTI, Index)
