Örök nyugalomra helyezték Fülöp herceget

Forrás: PA Media

Visszafogott katonai szertartáson helyezték örök nyugalomra az április 9-én 99 éves korában elhunyt Fülöp edinburghi herceget, a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő férjét.

A herceg utolsó kívánságai közzé tartozott, hogy az udvar visszafogott temetést rendezzen, azonban a járvány miatt azt egyébként is szűk körben kellett megvalósítani. A szertartáson harmincan vettek részt, amit a brit médiumok élőben közvetítettek.

A koporsót a Szent György-kápolnához kísérte a gyászmenet, köztük II. Erzsébet és Fülöp négy gyermeke, Károly walesi herceg, Anna brit királyi hercegnő, András yorki herceg és Eduárd wessexi gróf, a mögöttük sorban követte őket Vilmos és Harry herceg is. Azonban a testvérpár nem egymás mellett sétált, vélhetően a kialakult konfliktus miatt – közöttük Anna hercegnő fia, Peter Philips sétált. Az utat a haditengerészet, a légierő és a hadsereg katonái szegélyezték.

Fülöp herceg koporsójára a virágkoszorú mellett személyes relikviái, zászlaja, tengerészsapkája és a kardja került.  A királynő egy Bentley-n érkezett a helyszínre, de egy másik bejáraton ment be a szertartásra.

Forrás: Reuters
Forrás: PA Media

A szertartás végeztével -a nemzeti himnusz eléneklése után- a királynő vezetésével a családtagok elhagyták a helyszínt.

Exit mobile version