A minden évben a pünkösd előtti szombaton megrendezett Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón idén 27. alkalommal, május 27-én gyűlnek össze az ország számos pontjáról érkező gulyások a hortobágyi Pusztai Állatparkban, hogy a pénteki nap selejtezői után szombaton a legjobbak a nagyközönség előtt is számot adjanak mesterségbeli tudásukról. A főbb versenyszámok, melyek mindennapi munkájuk során előforduló feladatokból tevődnek össze a következők: marhakifogás, vízhúzás, pányvadobás, gulyásbot és karikás ostor használat. A kétnapos Gulyásverseny elmaradhatatlan záróakkordja minden évben a közreműködők és a közönség közös csergetése.

A Gulyásverseny kísérő rendezvénye az immár szintén hagyományosan, az idén fennállásának 70. évfordulóját ünneplő debreceni Hajdú Táncegyüttes által megrendezett Pásztortánc-verseny, mely során a hortobágyi pásztorok táncaival ismerkedhetnek az érdeklődők.
A rendezvény ideje alatt a kilátogatók elvegyülhetnek a Kilenclyukú hídtól 1.5 km-re lévő Pusztai Állatparkban a népművészeti vásár forgatagában, valamint hagyományos pásztorételeket is kóstolhatnak. A jellegzetes alföldi állattartó épületek között sétálva számos régi, magyar állatfajjal ismerkedhet meg a közönség.