Újra hazai Bajnokok Ligája összecsapáson szerepelt a DVSC SCHAEFFLER. A szombat esti megmérettetés több szempontból is igen különleges volt.
Számos ismerős névvel, világsztárokkal érkezett a cívisvárosba a francia Metz alakulata a női EHF Bajnokok Ligájában. Telt házas vastaps fogadta a Debrecenbe immár vendégként visszatérő sztárirányítót, Vámos Petrát. A papírforma a franciák mellett szólt, a klasszisalakulat mindössze egyetlen vereséget szenvedett eddig a csoportban, a Győr ellen, míg a piros-fehérek legutóbb megszerezték második győzelmüket, a norvég bajnok Storhamar otthonában. A közönség testvérharcot is láthatott, hiszen a Loki szélsője, Vámos Míra először játszott ellenfélként testvérével, Petrával gy pályán.
Szervezetten, tanítanivaló, látványos kézilabdával indítottak a vendégek, akik hamar tetemes előnyt építettek ki maguknak. Szilágyi Zoltán számos technikai-taktikai húzással igyekezett feltartóztatni a francia gigász támadásait, viszonylag kevés sikerrel. A debreceni szélsők próbálkoztak zárkóztatni csapatukat, ám a nagyszünetben hétgólos különbséggel vonultak pihenőre a felek: 14-21.
A folytatásban sem változott érdemlegesen a játék képe. Hiába Petrus Mirtillék lelkesedése, már tízzel is vezetett a Metz. A végjátékhoz közeledve aztán sikerült egy remek szériát produkálni. A hazai kapuban Jessica Ryde mutatott be szép védéseket, támadásban Jovana Jovoity góljaira is lehetett alapozni, mígnem megfeleződött a hátrány. Küzdelmes mérkőzésen ötgólos vendégdiadal született: 30-35.
