Özönvíz Debrecenben! Hullámok a Kossuth utcán

Ömlik a víz a debreceni Kossuth utcán, a Csokonai Színház, illetve még inkább a rendőrkapitányság közelében: megint eltört valamely nagy nyomású cső – ezt láthatták az arra járók szerdán kora délután. Néhol térdig lehetett gázolni a vízben, a helyszínen van a katasztrófavédelem és a rendőrség is. A Kossuth utca nagy részét lezárták, a torlódás hatalmas.

Íme a hivatalos jelentés: csőtörés történt Debrecenben a Kossuth utcában. Balesetveszély gyanúja miatt a közeli tizenöt lakásos társasházból, a debreceni hivatásos tűzoltóknak negyvenöt embert kellett kimenekíteni. A csőtörés okozta veszélyhelyzet elhárítás jelenleg is folyamatban van. A vízmű kutatja, hogy a ház szerkezete szenvedett-e károsodást a baleset következtében és elmondása alapján a helyreállítási munkálatok ideje alatt közel negyven lakást érintő vízkizárás várható, ma délután öt óráig.

A Kossuth utcán történt csőtörés miatt több autóbusz- és trolibuszjárat terelőútvonalon közlekedik. A Vízmű Zrt. szakemberei már dolgoznak a hiba elhárításán. Amíg a közúti forgalom számára nem járható a Kossuth utca, addig a 3/3A és 4-es trolibuszok, valamint a 19-es, 25-ös, 25Y-os, 41-es, 41Y-os és a 45-ös autóbuszok mind a két irányban a következő terelőútvonalon közlekednek:
 
Széchenyi utca – Piac utca – Szent Anna utca – Klaipeda utca, majd tovább az eredeti útvonal.
A 19-es autóbusz esetében, pedig Miklós utca – Szent Anna utca – Klaipeda utca, majd tovább az eredeti útvonal.
 
Az útvonalváltozás miatt a járatok Csokonai Színház elnevezésű megállóhelyet egyik irányban sem érintik.
 
A Kossuth utca – Burgundia utca kereszteződésben rendőri irányítás történik.

UPDATE: 

A Kossuth utcán, a Faraktár utca irányába egy sávon ismét engedi a rendőrség a közúti forgalmat. Ezért a 3/3A trolibuszok a Köztemető irányába, a 4-es trolibuszok a Dobozi lakótelep irányába, a 19-es autóbuszok a Sámsoni út irányába, a 25-ös, 25Y-os autóbuszok a Veres Péter utca irányába, a 41/41Y-os a Kinizsi Nyomda/Diószegi út irányába, valamint a 45-ös autóbuszok a Vámospércsi út irányába ismét az eredeti útvonalon közlekednek.

 
A Piac utca irányába a járatok továbbra is terelőútvonalon közlekednek.

HIVATALOS KÖZLEMÉNY (HBM-i Katasztrófavédelmi Igazgatóság):
 

Csőtörés történt Debrecenben a Kossuth utcában. Balesetveszély gyanúja miatt a közeli tizenöt lakásos társasházból, a debreceni hivatásos tűzoltóknak negyvenöt embert kellett kimenekíteni. A csőtörés okozta veszélyhelyzet elhárítás jelenleg is folyamatban van. A vízmű kutatja, hogy a ház szerkezete szenvedett-e károsodást a baleset következtében és elmondása alapján a helyreállítási munkálatok ideje alatt közel negyven lakást érintő vízkizárás várható, ma délután öt óráig. 

Fotók: Pénzes László, Kiss Virág

Exit mobile version