Pálinka, pogácsa, ének, virágvasárnap

„Száll a madár ágról ágra, száll az ének szájról szájra” – Megyei Népdaléneklési verseny, VIII. Józsai Pálinka- és Pogácsaverseny, valamint a Józsai Virágvasárnap –  ezek voltak a témái annak a sajtótájékoztatónak, amelyet március 17-én Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója, dr. Stefánné Demjén Gabriella, a Muzsikáló Egészség Alapítványi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, dr. Tóth Árpád, a Józsai Kertbarát Kör szakmai vezetője és Nagy Mária, a DMK Józsai Közösségi Ház egységvezetője tartott a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9.).

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Háza és a Józsai Település- és Közösségfejlesztő Egyesület a település intézményeivel, civil szervezeteivel, közösségeivel együtt szervezi meg három napos Tavaszi rendezvénysorozatát:

A rendezvényeket hagyományteremtő és hagyományerősítő célzattal rendezik meg. A három esemény tartalmát és a közönség összetételét tekintve sokszínű, azonban abban egységes, hogy a szervezés folyamatába bekapcsolódnak a helyi civil szervezetek, intézmények, közösségek, önkéntesek; közösséget összekovácsoló ereje van; értéket teremt és értéket közvetít.

A három napos Tavaszi rendezvénysorozattal szeretnének még inkább nyitni a lakosság felé, s a közösséghez való tartozás érzését erősíteni, együtt megélni az érzést: „JÓZSÁN ÉLNI JÓ!”.

A rendezvények elemeit úgy állították össze, hogy a település apraja-nagyja egyaránt találjon a gazdag kínálatból lehetőségeket a közös együttlétre. (A részletes program megtalálható a szórólapokon, plakátokon, a Debreceni Művelődési Központ honlapján, facebook oldalán, a DMK Józsai Közösségi Ház Facebook-oldalán, valamint a Józsaneten).

Helyszín: a DMK Józsai Közösségi Ház belső terei és a Józsapark piactere.

Exit mobile version