Parádés fordítás a címvédő ellen, tovább menetelnek a DEAC kosarasai

A Falco ellen sorozatban nyolcadik mérkőzését is megnyerte a DEAC együttese az elsőosztályú kosárlabda bajnokságban. Kovács Adrián csapata a nagyszünetben még 13 pontos hátrányban volt, de a fordulás után ellenálhatatlan játékot bemutatva végül 98-89 arányban diadalmaskodtak.

Mindkét együttesnek kulcsjátékosai hiányoztak a feldobásnál, a vendégeknél Benke és Bruinsma, míg a DEAC-ból a pénteki edzésen kisebb sérülést összeszedő Moody nem tudta vállalni a játékot. Barac kosaraival indult a találkozó, de az első debreceni kosárra sem kellett sokat várni Guyton volt eredményes hárompontosból. A folytatásban is nagy iramban kosárlabdáztak a felek, a Debreceni Egyetem alakulata pedig egy 7-0-s rohanással a mérkőzés során először átvette a vezetést (14-11). Nem hagyta annyiban a címvédő, stabilizálták védekezésüket, s a negyed hajrájában Váradi betörése után fordítottak. Az utolsó támadásokra területvédekezésre váltott a Falco, mely annyira nem ízlett a hajdúságiaknak, így kétpontos vendégvezetéssel zárult a játékrész.

Polyák egyenlített a második tíz perc kezdetén, sőt Drenovac pontjaival már újra a cívisvárosiaknál volt az előny (27-25). Gasper Okorn hamar újra előkapta a zónavédekezést, mely ismét megtörte a DEAC lendületét, az ihletett formában játszó Váradi Benedek kosarai után pedig Kovács Adrián kétszer is kénytelen volt magához hívni övéit (33-40). A nagyszünethez közeledve tovább nyílt az olló, Kovács Benedek hármasával már kétszámjegyűre hízott a differencia. A hazaiaknál érezhetően nagyon hiányzott a rotációból Moody, de a szenzációsan támadó Falco igazolta, hogy nem véletlenül tartják őket továbbra is a bajnokság legnagyobb esélyesének. A félidőben már 20 pontnál járó Váradi vezérletével tizenhárom pontos előnyre tettek szert a sárga-feketék, így nagyon nehéz helyzetből várhatta a fordulást a DEAC.

A folytatásban Moore és Tóth dupláival újra tízen belülre kerültek a hazaiak, de Keller hatalmas zsákolásával tartotta fórját a Falco. Nem lassított a DEAC, jóval agresszívabb volt a védekezésük, Drenovac pedig egy percen belül értékesített egy távolit, és gyorsindításból is eredményes volt, a vendégek időt is kértek (50-56). Keller egy újabb zsákolással hűtötte le gyorsan kedélyeket, de így is tovább száguldott a Kovács-csapat, Tóth centeriskolája és Guyton labdaszerzése után már csak kettő volt közte. A negyed hajrájára eltüntette tetemes hátrányát a hajdúsági alakulat, Drenovac két triplájával hosszú idő után már náluk volt az előny (66-64). Ugyan Lake közelijével ismét döntetlen volt az állás, de Molnár büntetőjének köszönhetően minimális előnnyel a DEAC kezdhette meg a záró felvonást.

Az utolsó tíz perc is egy Drenovac hármassal indult, melyre Lake válaszolt azonnal egy zsákolással. A folytatásban Andreson, majd Hines is egy kettő plusz egyes akcióval jelentkezett, a minimális debreceni fór pedig állandósult. Drenovac nagyon elkapta a fonalat, kintről és a palánk alól is tarthatatlan volt, öt perccel a vége előtt isdőt is kért a szombathelyi szakmai stáb (81-75). Perl hármasával zárkózott a Falco, de Moore egy kettő plusz eggyel tartotta az előnyt. Három perccel a vége előtt Guyton hármasával már kilenc volt a DEAC előnye, sőt Moore ziccerével már tíz volt közte (91-81). Hiába próbált meg mindent a felzárkózás érdekében a címvédő, a Debreceni Egyetem alakulata parádés második félidejének köszönhetően végül megérdemelt győzelmet aratott.

Forrás és fotó: kosarlabda.deac.hu

Exit mobile version