Balogh Józsefet, Fülöpháza független polgármesterét súlyos testi sértés bűntette miatt 420 ezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Kecskeméti Járásbíróság szerdán kihirdetett ítéletében.
Mátyásné Polereczki Éva bíró az ítélet indoklásakor elmondta, hogy a vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését, a súlyos testi sértés bebizonyosodott. Balogh József 2013. április 28-án hajnalban bántalmazta élettársát, aki emiatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést, csonttöréseket szenvedett. A politikus abban az időben a Fidesz parlamenti képviselője volt. Az ítélet indoklása után nyilatkozik az ügyész és a vádlott a fellebbezésről.
Az eset arról is hírhedtté vált, hogy a politikus később a sajtónak azt állította: az asszony úgy szerezte sérüléseit, hogy átesett a család vak komondorán.
(MTI)
