Vágyakozva nézett a zárva tartó Pilvax bejárata felé az utca szemközti oldaláról. Hideg szél fújt, szemerkélt az eső, és szinte egy lélek sem járt az utcán. Fázósan behúzta a nyakát, bajsza viszketett a maszkban, amit „csakazértis” az orra alá húzott, hogy friss levegőt kapjon az ébredező tavaszban.
Az erős szélben nehezére esett kezében tartania a félbehajtott újságot, igaz, lapoznia nem nagyon kellett, mert minden hír ugyanarról szólt: egyre durvuló hullámok, mutáció, emelkedő számú fertőzöttek, egyre több halott, maradjon otthon mindenki…
Olvasta, a legnehezebb hét előtt áll.
A mindenkin elhatalmasodó kiábrándultság, az életre vetülő egyre sötétebb árnyak forradalmi tettre sarkallták. Lehúzta szájáról a maszkot, és a kabátja alatt őrzött boros kulacsából emberes kortyokat húzott.
Eltűnődött, van-e értelme mindenáron életben maradni, rettegve, bezárkózva, egymás torkának esve, még egy kicsit kibírni.
Leült egy lépcsőre, elővette ceruzacsonkját és sebtiben írni kezdett gyűrött újságlap szélére. „Szabadság…” e szót vetette papírra először, tétován. Ivott egy kortyot, majd folytatta. „Kerestünk mi égen-földön téged, egyetlenegy igaz istenséget. Te vagy örök, a többi mind bálvány, mely leroskad, egy ideig állván.”
Ismét felemelte tekintetét a Pilvax irányába, saját zsenijétől és a bortól meghatódott kissé.
Egy súlyos kéz nehezedett a vállára, csendőr állt meg mellette.
„Szabálytalan maszkhasználat, köztéri alkoholfogyasztás. Ez sokba lesz magának, fiatalember. Igazolja magát, kérem!” – mondta száraz hangon a rend őre, hüvelyk- és mutatóujját összedörzsölve.
A férfi lemondó arccal átnyújtott a dokumentumot. A csendőr ránézett az igazolványra. „Hm, Petrovics, Petrovics… nem is magyar. Hát mit csináljak én magával? Azt hiszi, nekem ez öröm, ebben az istenverte hidegben járőrözni és külföldieket, bevándorlókat meg menekülteket egrecíroztatni? Na adja ide azt a bort, húzza fel a képére a maszkot és tűnjön el gyorsan! Majd akkor jöjjön vissza, ha kinyit ez a Pilvax izé. Kocsma. No eriggyen!”
Mit volt mit tenni, hazaindult. Amúgy is szakadni kezdett az eső.
(Tamás Nándor)