Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 1943. december 22-én született, vagyis holnap ünnepelné születésnapját, ha nem hal meg 2000. július 16-án.
Minden azt indokolná, hogy holnap írjak róla, de Petri olyan nonkonformista és formabontó művész volt, hogy ha szerény képességű írásomat olvassa fentről, vagy lentről, jót mosolyog, hogy nem a születésnapján hozom szóba, és nem hozsannázok róla.
Jómagam a legismertebb, vagy talán legtöbbet idézett versére figyeltem fel először, egy rock and roll-lázadó hang a költészetben – gondoltam kamaszként. S hiszem ezt most is. Ahol kell, ott obszcén, mégis költői, így ismerkedtem én meg Petri György költészetével:
PETRI GYÖRGY: LEONYID ILJICS BREZSNYEV EMLÉKÉRE
Felfordult a ferdeajkú vén trotty,
az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni.
Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr,
Kelet-Európa csődtömeggondnokai,
latolgatják, hogy lesz-e borravaló.
Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal.
Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt.
Mindenesetre: halott.
Nem veszi elő többé
a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.
Ez (is) volt Petri és az is, ami alant olvasható:
PETRI GYÖRGY: HA LEHET MÉG
Béklyóm: a volt napokat széttöröm,
és érzem még egyszer: mire születtem!
hetykén és dúltan, ami nem lehettem:
vágtat feléd – de biztosabb szerelmem
hívón s lihegve már lábadhoz ül.
Ha lehet még becsületes öröm,
különb annál, mit elgondolni tudtam,
amit a hitt és vágyott háborúban
világra jönni várok. Szabadultan
szabadítani; szeretni, nem kedvetlenül.
Erőt érzek, s értelmét, mért tűröm
a nyűgöt, hámot, s hogy fekszik vetetlen
ágyon elgyötrött tagokkal szerelmem,
s hogy miért boldogság ez, hihetetlen!
Nélküled imbolyognom és verődnöm.
(Tamás Nándor)