Poket-város lettünk!

Végre! Ez aztán hosszú menet volt. Most nyilván mondhatnánk azt, hogy a végeredmény a fontos – és ez részben igaz is –, azonban jobb szájízzel hagyjuk ott a stadiont is, ha nem kínok kínjával lett meg az 1-0, hanem öröm volt nézni közben az egészet.

Lokálpatrióta vagyok, ráadásul az a fajta, aki Debrecenre ezer dolog miatt (múlt-jelen- és jövőbeli egyaránt) úgy tekint, mint a Budapest utáni második városra. És itt most nem a lakosságszám a legfőbb mérvadó, hanem az, hogy a debreceniek nagyon igénylik, hogy a város igazi város legyen. És bár külső szemmel nézve túl nagy jelentősége nincs annak, hogy hányadikként ér el Debrecenben valamilyen üzlet, program vagy kezdeményezés, azért valahol mégis fura volt tavaly novemberben Szolnokon Poket automatát látni. Évekig éltem Szolnokon, így még jobban meglepett, hogy így beelőztek bennünket. Többezer debreceni számára ez igenis presztízskérdés. De ez valahol érthető is: egy budapesti is furán érezné magát, ha egy kisebb városban hamarabb lenne egy olyan szolgálatatás, amire ő is vágyik a fővárosban.

A miérteket ne firtassuk, örüljünk, hogy itt van és már üzemel. Sajnos az árak is változtak: míg 2018 decemberében a budapesti Művészetek Palotájában 990 Ft volt minden könyv, a friss debreceni automatánál döbbenten tapasztaltam, hogy az egységár már 1500 Ft. Természetesen így is bőven megéri beszerezni ezeket az irodalmi remekeket: a kivitelezés csodaszép, kompakt méret és még jó ügyeket is támogatunk velük. Nem beszélve az olvasás és a bármikori azonnali vásárlási öröméről.
Szóval a keserű szájízt legyőzve: végre Poket-város lettünk! Vásároljunk olyan sokat, hogy kerüljön a városba még egy automata!

Exit mobile version