Profi trénerektől lehet tanulni a Nagyerdőn

Fotó: Kiss Lóránt

A személyes hatékonyság és a társas kapcsolatok erősítése mellett az üzleti világról is kaphatnak jó tanácsokat az érdeklődők a minitréngingeken.

Street Traininget rendeznek szeptember 11-én Debrecenben– olvasható a szervező Debreceni Coach Club közleményében. Budapesten és Balatonfüreden korábban nagy sikerrel futott a rendezvény, így Debrecenben is lehetősége lesz az érdeklődőknek profiktól tanulni.

Első alkalommal szervezzük meg Debrecenben a Street Traininget. Célunk, hogy megmutassuk: tanulni bárhol, bárkitől, bármikor lehet. Ezért szeptember 11-én kimegyünk a Nagyerdőre és együtt fejlesztünk, fejlődünk. Debrecenbe közel 20 profi tréner (fejlesztő szakember, pszichológus, coach) érkezik 1,5 órás minitréningekkel két idősávban, hogy mindenki megtalálja a számára érdekes témát.

derül ki a közleményből.

A szervezők kiemelik: a Street Training egy olyan kezdeményezés, ahol önzetlen, a tudásukat megosztani hajlandó emberek adnak át olyan ismeretet, tapasztalatot, amit az érdeklődő résztvevők azonnal alkalmazni tudnak.

Fotó: Street Training Debrecen / Facebook

A rendezvényen az üzleti témák mellett a személyes hatékonyság és problémák és a társas kapcsolatok erősítése is terítéken lesz.

A tréningek világa általában zárt,ritkán céges vagy kis csoportos közegben zajlik, a Street Training viszont egy olyan rendezvény, ahol a nagyérdemű szabadon belekóstolhat abba, hogy hogyan is történik az élményalapú fejlesztés, a tapasztalati tanulás.

A Street Training egy napja során vadidegen emberek ülnek össze tréningenként másfél órára valahol szabadban, hogy ott közösen tanuljanak valami olyat,amitől jobban tudnak például kommunikálni, vagy eredményesebben tudnak reagálni a változásokra. Hogy odafigyelve, nyitottan tudják egymást meghallgatni, könnyebben tudjanak dönteni, jobban tudjanak kérdezni és válaszolni, rögtönözni a váratlan helyzetekben. Hogy könnyebben szót értsenek a szüleikkel, a gyerekeikkel, a szomszédjukkal, a főnökükkel.

A rendezvény célja, hogy az önfejlesztés fontosságára irányítsák a figyelmet, és egyre szélesebb körben váljon népszerűvé az élethosszig tartó tanulás.

A debreceni Street Training minitréningjei változatos témákat ölelnek fel: kommunikáció, célkitűzés, párkapcsolati dinamikák, önismeret, tudatosság.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a fix tréningek mellett pedig kísérőprogramok és a gyermekek számára is érdekes elfoglaltságok várják az érdeklődőket.

További részletek ITT olvashatók.

Exit mobile version