Rajzpályázat díjátadóját tartották Debrecenben

Az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak a pályaválasztáshoz, a kertészeti szakma megismeréséhez kívánt segítséget nyújtani a Szép kertek folyóirat és a Nemzeti Agrárkamara (NAK) Hajdú-Bihar Megyei szervezete Kertész leszek, fát nevelek elnevezésű rajzpályázatával,  amelynek díjátadóját csütörtökön tartották a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán.

    Szólláth Tibor megyei NAK-elnök elmondta, a rajzpályázathoz örömmel csatlakoztak, hiszen a vidék megtartó erejének növelésében a kertészet is fontos szerepet játszik, és manapság gyakran felvetődik a kérdés, ki fog dolgozni 5-10 év múlva a mezőgazdaságban. Fontosnak nevezte azt is, hogy a rajzpályázaton keresztül is közelebb kerüljön a tanulókhoz a természet, és ezzel is segítsék pályaorientációjukat.


    Tegdes László ötletgazda, a Szép kertek  folyóirat főszerkesztője megemlítette, hogy a 22 éves folyóiratot ingyen juttatják el a közép- és felsőfokú mezőgazdasági szakirányú intézményekhez, amelyet szakirodalomként használhatnak.


    A megye 10 településének 17 iskolájából 74 pályamű érkezett. Közülük 6 rajzot díjazott a zsűri, valamint egy tanuló különdíjat kapott.

Exit mobile version