Az EFFE, vagyis az Európai Fesztivál Szövetség által minősített fesztivál lett a Debreceni Virágkarnevál – jelentették be szerdán a Kölcsey Központban.
Az Európai Fesztivál Szövetség két éves kísérleti projektje 2014-ben startolt. Célja, hogy magas színvonalú kulturális fesztiválokat kutasson fel, amelyeknek európai minősítést és díjat ad. 32 országban 761 fesztivál kapott minősítést a 900 pályázóból, 70%-ának programjában szerepel a zene 40%-ának programjában a tánc és 38%-ában a színház. Magyarországról 31 pályázó volt, köztük jellemzően színház-, gyerek-, történelmi-, opera- és film, illetve gasztrokulturális fesztivál. Összességében 25 magyar fesztivál kapta meg az európai fesztiválminősítést 2015-2016-ra, így a Debreceni Virágkarnevál is. A verseny ezzel még nem zárult le: a minősített fesztiválok közül választja majd ki a nemzetközi zsűri a díjazottakat, és a díjakat 2015 szeptemberében Párizsban adják át Európa legjobb fesztiváljainak egy ünnepélyes gálaest keretében.
Nemrég került sor az első Országos Városmarketing Díj pályázat díjátadójára is, melynek a Médiapiac Márkaépítés konferenciájának közös szervezésű városmarketing szekciója adott otthont. Rendezvény kategóriában a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. a Debreceni Virágkarnevál marketing tevékenységéért megkapta a „Városmarketing gyémánt” elismerő díjat, ezáltal jogosult lett a „Városmarketing gyémánt” díj 2015 logó használatára.
Fotók és videó: Miskolczi János
