A DVSC-Teva a San Marinó-i La Fiorita otthonában rajtol a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A debreceniek nem panaszkodhatnak a soroslásra.
Az első forduló első meccseit június 30-án, a visszavágókat július 7-én játsszák, a 2. forduló első meccsinek időpontja július 14., a visszavágóké július 21. Ellenfelünk második helyen végzett a bajnokságban, ezzel vívta ki a jogot, hogy az Európa-liga selejtezőjében induljon. A San Marinói-i bajnokságban két csoportban zajlottak a küzdelmek, a Fiorita az élen végzett, ezzel bejutott a rájátszásba, és egészen a döntőig menetelt. A fináléban azonban a Tre Penne 3-1 arányban legyőzte őket.
San Marinóban minden csapat Serravallében, a 7000 fős olimpiai stadionban játssza a nemzetközi mérkőzéseket. 2011-ben itt játszott a magyar válogatott Eb-selejtezőt, amit 3-0-ra nyertek meg a mieink.
A bajnoki ezüstérmes Videoton a moldovai Zaria Baltival, a bronzérmes Debrecen tahát a San Marinó-i La Fioritával, míg a negyedik MTK a kazah Aktobéval találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.
A hétfői, nyoni sorsolás szerint a Videoton hazai pályán, a Debrecen és az MTK pedig idegenben kezd az első körös párharcban.
A magyar bajnok Ferencváros a Skenderbeu ellen kezdheti meg a szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, feltéve, hogy az albánok egyáltalán pályára léphetnek.
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a zöld-fehérek idegenben kezdenek.
Az első mérkőzést július 12-én vagy 13-án, a visszavágót pedig július 19-én vagy 20-án rendezik.
Az UEFA néhány kétséges kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálata nyomán kizárta a sorozatból a Skenderbeut, amely azonban fellebbezett, a szereplése így a nemzetközi Sportdöntőbíróság július 5-6-ára várható döntésétől függ.
A BL selejtezőjének első fordulójában nyolc csapat érdekelt, az első találkozókat június 28-án és 29-én, a visszavágókat július 5-6-án játsszák.
Az 1. forduló párosítása:
————-
Flora (észt)-Lincoln Red Imps (gibraltári)
The New Saints (walesi)-Tre Penne (San Marinó-i)
Valletta (máltai)-B36 Tórshavn (feröeri)
Santa Coloma (andorrai)-Alaskert (örmény)
A 2. forduló párosítása:
————
Skenderbeu (albán)-FERENCVÁROS
Qarabag (azeri)-F91 Dudelange (luxemburgi)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Sheriff (moldovai)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Trencín (szlovák)
Red Bull Salzburg (osztrák)-Liepaja (lett)
Vardar Szkopje (macedón)-Dinamo Zagreb (horvát)
The New Saints/Tre Penne-APOEL (ciprusi)
Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)-Legia Warszawa (lengyel)
Ludogorec (bolgár)-Mladoszt Podgorica (montenegrói)
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Santa Coloma/Alaskert
Zalgiris Vilnius (litván)-Asztana (kazah)
BATE Boriszov (fehérorosz)-SJK (finn)
Valletta/B36 Tórshavn-Crvena zvezda (szerb)
Rosenborg (norvég)-IFK Norrköping (svéd)
Dundalk (ír)-FH (izlandi)
Flora/Lincoln Red Imps-Celtic (skót)
Crusaders (északír)-FC Köbenhavn (dán)
