Rendkívül megnyugtató hírt közölt a rendőrség

Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

    
Kiss Csaba elmondta: 2900 oktatási intézményben folytatódik a most kezdődő tanévben is Az iskola rendőre program mintegy 2200 rendőr részvételével, ennek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének elősegítése. 
    
Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke azt emelte ki: újdonság a polgárőrség Fogadj örökbe egy zebrát nevű kezdeményezése, amelynek célja, hogy az önkormányzatokkal közösen kijelölik a fokozottan figyelemmel kísérendő gyalogátkelőhelyeket, s ha kell, nemcsak a tanév kezdetekor, hanem szükséges esetén akár egész évben segítik ott a közlekedőket.

(MTI)

Exit mobile version