Rezsihelyzet: Sokat húz a nadrágszíjon Hajdúszoboszló

Fotó: Facebook/ Czeglédi Gyula

Az energia- és költségcsökkentő intézkedésekről részletes tájékoztatóban számolt be Hajdúszoboszló polgármestere.

Az elmúlt hónapokban többször tájékoztattam a város lakosságát az önkormányzat energia beszerzéséről. Jelenlegi ismereteink alapján, az önkormányzat és intézményei körében a gázenergia 10-szeres, a távhőszolgáltatás díja 14-szeres emelkedést jelent 2022-ben. Ez olyan mértékű drágulás, amely energia- és költségcsökkentő intézkedések meghozatalára ösztönözte az önkormányzatot. -írja a mai testületi ülést követően Czeglédi Gyula polgármester.

A mai ülésen 10 igen, 2 tartózkodással elfogadtuk az erre irányuló energiatakarékossági programot, mely az intézményvezetők, cégvezetők javaslataira és az önkormányzat működtetési prioritásaira alapozott. Elsődleges fontosságot élvezett a bölcsőde, az óvodáink, valamint az egészségügyi- és szociális ellátások fenntartása. – áll a bejegyzésben.

A képviselő-testület ülésén az alábbi intézkedésekről döntöttek:

Az energia-árrobbanás önkormányzatra számított hatása csak ebben az évben mintegy 95 millió forint. A költségcsökkentő intézkedések 2022. évben történő végrehajtása forráselvonás és adóemelés nélkül biztosítható, a jelenlegi támogatási rendszer fenntartásával. A tapasztalatokat folyamatosan nyomon követik és szükség esetén újabb döntések is meghoznak. Erre azért lehet szükség, mert a 2023. évben prognosztizált gáz és távhődíj 313 millió forint többletkiadást jelent a településnek.

Az energiaköltségek jelentős mértékű növekedése kihatással van a víziközmű szolgáltatásra is. – jelezte Czeglédi Gyula, hozzátéve, hogy a Debreceni Vízmű Zrt. jelezte önkormányzatnak, hogy nem tudja a hajdúszoboszlói víziközmű szolgáltatást gazdaságosan működtetni és a magas energiaárak miatt 2023-ban 340 millió forintos veszteséggel számol.

A testületi ülésen döntöttek a Gasztro tér és a csónakázó-tó partján egy kisebb terület bérbeadásának meghirdetéséről is.

Exit mobile version