Románia közölte Putyinnal, nincs területi követelése Ukrajnával szemben

A román külügyminisztérium közleményben utasította el Vlagyimir Putyin orosz elnök sugalmazását, miszerint területi követeléseik lennének Ukrajnával szemben.

Azt írják, az Oroszország által február 24-én indított háború „súlyos és brutális” megsértése a nemzetközi jognak, beleértve Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Románia ezzel szemben kitart Ukrajna nemzetközileg elismert határai mellett – írja a 444.

Putyin a november 4-i nemzeti egység napján beszélt arról, hogy több európai országban él a remény egyes területek visszavételéről. Kiemelte Lengyelországot, ahol állítása szerint létezik ilyen szándék, de megemlítette Romániát és Magyarországot is, amiknek erővel csatolták el a területeit.

A magyar kormány nem reagált.

Fotó: AFP

Exit mobile version