Sávos táblával esett egymásnak két sofőr az M3-ason- Videóval

Forrás: MKIF

Az eset az M3-as autópályán az egyik átterelésnél történt.

A MKIF beszámolója szerint a besorolásnál kezdődött a történet, a kis piros kamionos előnyhöz akart jutni és még 2 autónyit a külső sávban akart előremenni bevágva egy személyautós elé. A művelet nem igazán jött össze: a besorolásnál egymás mögé kerültek az említett járművek, és nem éppen a legszebb módon, valamint duda szóval is jelzett a hátra került személyautós. Az esetet a MKIF kamerái rögzítették. A felvételen jól látható, hogy a kamionos megelégelte a mögötte haladó reakcióit és megállt. Az autókból mindketten kiszálltak, majd ezt vita, bokorban talált eszközzel verekedés, sima box és végül sávos táblával ütlegelés követte.

A MKIF az eset kapcsán felhívta az autósok figyelmét arra, hogy amit a két sofőr művelt az nem csak szabálytalan, hanem veszélyes is:

Amikor tereléshez érkezel:

A közlekedés társas-játék, mindenkit hazavárnak. A saját biztonságod és mások biztonsága érdekében, csak a vezetésre koncentrálj, tartsd a követési távolságot, hogy mindenki épségben elérhesse úti célját! –hívja fel az autósok figyelmét a MKIF.

Az esetről készült felvételt ITT nézhetik meg.

Exit mobile version