Siket ukrán menekültek kaptak menedéket Romániában

Kép: Euronews

Attól, hogy nem hallják a háborút, még átélik azt.

Az Euronews Romania hallássérült ukránok egész közösségeit fedezte fel, akik a háború elől menekültek Romániába. Számukra a veszély váratlanul érkezett, robbanások hangja nélkül.

A határon román önkéntesek – akik közül néhányan maguk is siketek – fáradhatatlanul dolgoznak a segítségükön.

Eleinte nehézkes a kommunikáció, mivel mind a román, mind az ukrán jelnyelv különböző ábécére épül, az ukrán a cirillre, a román a latinra. Mindkét fél a gesztusokra hagyatkozik.

Az önkéntesek 13 siket menekültet láttak vendégül Botoșanban, köztük gyerekeket is.

A menekültek számára az a cél, hogy minél távolabb kerüljenek a határtól – nyilatkozta Daniel Hliban, a Siketek Országos Szövetségének elnöke az Euronews-nak Botoșanban.

A legtöbben nem akarnak a határok közelében maradni, túl közel érzik magukat a konfliktusövezethez, és félnek

mondta Hliban.

Közel 1000 hallássérült ukránt támogatott a Román Siketek Országos Szövetsége.

Az ENSZ szerint eddig több mint hárommillióan menekültek el Ukrajnából a háború elől, sokan közülük valamilyen fogyatékkal élnek.

Forrás: Euronews

Exit mobile version