Súlyos baleset történt az M3-ason

Csak késő éjszaka szűnt meg az útlezárás az M3-as autópályán, ahol hétfőn este a 67-es kilométernél Budapest felé halálos kimenetelű közlekedési baleset történt.

    A rendőrök a teljes útlezárás mellett végzett helyszínelést és a műszaki mentést befejezték, a forgalom 1 óra 35 perctől ismét zavartalan az érintett útszakaszon – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrségi honlapon.
    Korábban arról adtak tájékoztatást, hogy Hort térségében ismeretlen körülmények között két jármű ütközött össze. A balesetben egy férfi életét vesztette, valamint több személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérüléseket.
    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság információi szerint két mikrobusz hajtott árokba, amelyekben összesen öten utaztak. A halálos áldozat mellett egy másik ember állapota életveszélyes, további hárman pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

Exit mobile version